1. fejezet

1. fejezet

Chanyeol

Végigpillantok a nappaliban ücsörgő társaságon. A hangulat a szokásos – mármint olyan, mint mostanában legtöbbször – fagyos, gyászos és rettentően lehangoló. Abszolút nem exós. Bár mostanában elgondolkodtam azon, hogy van-e olyan dolog még, hogy exós

A banda a feje tetejére állt, mióta Kris hyung elment. Egyszerűen... itt hagyott minket. Fáj belegondolni, és először rettentően dühös voltam rá, de... rájöttem, hogy nem ő a hibás. Nem, hiszen nem ő volt az, aki még a szuszt is kidolgoztatta belőlünk. Az egészről az SM Town tehet. Vagyis a vezetőség... Ők és a kapzsiságuk, ami elüldözte Kris hyungot. És tönkretettek ezzel egy csapatot. Barátságokat ziláltak szét. És egy családot tiportak a porba.

Újra végignézek a nappaliban ülő társaságon. Yixing hyung és Luhan hyung meggyötört arccal a tévét nézik, bár lehet, csak bámulnak rá. Mostanában azzal sincsenek tisztában, hogy hol vannak. Minseok hyung és Jongdae csendben beszélgetnek, miközben a fiatalabb egy plüssfigurát szorongat a kezében. Keserű mosoly jelenik meg az arcomon a felismeréstől. Egy alpaka. Olyan mint Ace, Kris plüsse.

Tekintetem tovább vándorol. Jongin és Joonmyun között Kyungsoo ücsörög, a két Kim megint Soot vigasztalja. Mostanában nagyon megtört. Aggódik a többiekért – bár jelenleg mindenki aggódik mindenkiért – és ez lassan az egészségén is meglátszódik. Végül a nappaliban tartózkodó utolsó személyre pillantok. Sehun szemei megint vörösek. Mint a csapat maknaéja, ő viseli talán legrosszabbul a kialakult helyzetet. Amúgy is elég érzékeny – bármennyire is tűnik ridegnek – de mindig aggódott értünk, a hyungjaiért.

Felsóhajtok, aztán hátradőlök a fotelben és a plafont bámulom. Baekhyun jut eszembe, aki már megint az SM Townban tölti az idejét... Ez még jobban kiborít, mint Kris hyung eltűnése. A kedves vezetőség ugyanis azzal az ötlettel állt elő, hogy Baekhyun és Taeyeon noona „randizzanak”. Vagyis ez csak elterelés, hogy a nép erre figyeljen és ne Kris hyung perére. El sem tudom képzelni, hogy Baekhyun hogyan egyezhetett bele ilyesmibe. Taeyeon noonáról meg aztán ne is beszéljünk...

*

Egy jó fél órával később végül megunom a tévé monoton hangját. Elköszönök a többiektől, akik csak valamit dünnyögnek válaszként. A fürdőbe megyek, megmosom az arcom és magamat kezdem a tükörben bámulni. Nem érzem elégnek, így végül levetkőzök és beállok a zuhany alá.

Újra emlékek fognak el. Emlékek a régi szép időkből, amelyek most csak megkeserítik az életem. Lemosom magamról a nap fáradalmait, és egy törölközővel a derekamon indulok a szobánkba.

Halkan nyitok be, és megyek az ágyamhoz. Látom Taót, aki a saját ágyán fekszik és két hatalmas plüsskutyát szorongat. Eureongie és Baby. Együtt vették Kris hyunggal a Show Time forgatása alatt. Visszafordulok a saját ágyamhoz, megtörölközöm, majd a szekrényemből előbányászok egy tiszta alsót illetve pólót, majd magamra öltöm. Leülök az ágyamra, és Tao hátát kezdem bámulni.

Belegondolva... Tao szenved a leginkább. Hiszen ő és Kris hyung mindig is elválaszthatatlanok voltak. Már a gyakornoki korszakukban. Felsóhajtok, és felállok, majd a szomszédos ágyhoz lépek.

- Tao-ah, alszol? – kérdezem halkan. Egész nap színét sem láttam, ami elég megszokott volt mostanság. Ha elmentünk, akkor úgy tűnt, rendben van. De ha a dormban voltunk, bezárkózott, és került mindenkit.

Tao

Amikor meghallom, hogy Chanyeol közös szobánk ajtaja felé közeledik, gyorsan elfekszem az ágyon. Eddig a telefonomon nézegettem az emlékül szolgáló képeket, azokból az időkből, amikor még tizenketten voltunk, és látszólag semmi probléma sem volt. Persze már akkor érezhető volt a feszültség Kris és az SM Town vezetősége között. Rossz érzés visszanézni a fényképeket, látni mindenki arcán a mosolyt. Lehet, hogy a vidámság láttán legalább egy kicsit jobban kellene éreznem magam, de nem így van. Csak arra tudok gondolni, hogy ez elmúlt, nincs többé. Kris már nincs a bandával. És ezzel nem csak egy leadert veszítettünk el, hanem egy nagyon fontos barátot, egy pótolhatatlan személyt.

Letörlöm a formálódó könnycseppeket a szemem sarkából, mert nem szeretnék lebukni Chanyeol előtt. Átfordulok a fal felé, és magamhoz szorítom Babyt és Eureongie-t. Nem vagyok hajlandó lemondani a két plüssfarkasról, szükségem van mindkettőre. Baby korábban is nálam volt, azóta, hogy megvettük, Eureongie pedig Krisnél. Csak miután Kris lelépett, akkor jöttem rá, hogy itt hagyta a másik farkast abban a szobában, ahol már csak a menedzserünk alszik. Arra számítottam, hogy legalább megtartja, emlékként, hogy rám emlékeztesse… De nem. Így hát „befogadtam” Eureongie-t is.

Miután Chanyeol belép, hallom, ahogy átöltözik, majd leül az ágya szélére. De nem sokáig marad ott, egy hangos sóhaj után az ágyam mellé lép.

- Tao-ah, alszol? – kérdezi. Én tovább színlelem az alvást. Persze tudom, hogy Chanyeolt ezzel nem verem át, átlát rajtam, és tudja is, hogy az utóbbi időben nehezen alszom el.

Most, ahelyett, hogy tovább próbálkozna, csak megismétli a sóhajt. Érzem, hogy tenyerét egy hosszabb pillanatra a karomra teszi, csakúgy, ahogy a többiek szokták megnyugtatásképp. Ebből a gesztusból jövök rá, hogy talán nem kéne elutasítanom minden alkalommal, amikor közeledni próbálnak. Újonnan vettem fel ezt a rossz szokást, és az az érzésem, hogy már kezdek a többiek idegeire menni az antiszociális viselkedésemmel. Ideje lenne változtatni és… tovább lépni. Vagy legalább próbálkozni.

- Ébren vagyok – ülök fel. Chanyeol már az ágya mellett áll, de visszafordul.

- Sejtettem – mondja, és egy pillanatra a jól ismert széles mosoly is megjelenik az arcán, de aztán el is tűnik. – Csak azt akartam mondani… hogy ha bármikor beszélgetni akarsz, én itt vagyok.

- Tudom. És köszönöm – sikerül egy halvány mosolyfélét varázsolnom az arcomra. Chanyeol leül az ágyam szélére, felveszi Eureongie-t a párnámról és összeborzolja a „szőrt” a fején. – Tudom, hogy neked is nehéz... – sóhajtom. – Te és Kris is elég közel álltok egymáshoz.

- Közel álltunk – helyesbít.

- Nem szeretem, ha múlt időben beszélünk róla. Olyan…

És ennyi, megint elszakad a cérna. Nem sírok, de nem állok túl messze attól sem. Tudom, hogy Kris nem érezte itt jól magát. Most már legalább szabad lehet, nem köti az SM szerződése. Nem is ez a baj, örülnék, ha csak ennyiről lenne szó, és Kris boldog lehet.

Az keserít el, hogy egy szó nélkül távozott. Nem akart senkivel beszélni a témáról, még velem sem. Egyik napról a másikra összepakolta a személyes dolgait, és lelépett. Itt hagyott. És nem keresi a kapcsolatot egyikünkkel sem. Oké, az SM figyeli a telefonjainkat, de nem lenne túl nehéz neki kikerülni a szabályokat, és mondjuk számítógépen keresztül legalább egy-két mondatot beszélni. Így csak főként a pletykákon keresztül tudunk róla valamit.

- Bocs – motyogom Chanyeolnak. Magamhoz ölelem Babyt és elrejtem az arcomat.

Chanyeol

Nem lepődök meg, hogy nem válaszol – akár ébren van, akár nem. Mert tudom, hogy éjjelente rengeteget forgolódik. Tudom, mert én is nehezen alszom el. Ismételten felsóhajtok, majd egyik kezemet a karjára simítom, és egy pillanatig ott is hagyom. Tudom, hogy Tao szenved. Talán ő szenved a leginkább mindnyájunk közül. Nem erőltetem tovább, mert sejtéseim szerint úgy sem fog válaszolni. Megfordulok és az ágyamhoz lépek, már épp készülök befeküdni, mikor Tao megszólal. Meglepődök, de egyből felé fordulok.

- Sejtettem – mondom, és egy pillanatra felöltöm szokásos mosolyomat, de szinte ugyanolyan gyorsan el is tűnik. Fejben végigfuttatom, hogy mit is akarok mondani neki és csak azután folytatom. – Csak azt akartam mondani… hogy ha bármikor beszélgetni akarsz, én itt vagyok.

Halvány mosollyal az arcán válaszol. Örülök, hogy mosolyog, még ha nem is úgy, mint régen. Leülök az ágya szélére, és felveszem Eureongie-t, aztán megborzolom a szőrét. A fejemben emlékek tömkelege cikázik azokról a pillanatokról, amikor Kris hyung csinálta ezt.

Tao felsóhajt, aztán mikor megszólal, összeszorul a szívem. Nem tudok mit tenni, de önkéntelenül javítom ki. Hiszen... Kris hyung már nincs itt. És hülye vagyok, ha azzal álltatom magamat, hogy visszajön. Én nem jönnék a helyében vissza. Látom, hogy ez Taónak rosszul esett, de nem akarok hazudni. Egyikőnk sem érdemli meg, hogy hamis állításokkal nyugtassuk. El kell fogadni azt, ami van, mert ha nem sikerül, azzal csak a saját dolgunkat nehezítjük meg.

Egy ideig figyelem Tao arcát, amin megannyi érzelem cikázik. Máris megbánom, hogy mit mondtam. Aztán ő kér elnézést, és a másik plüssfarkast magához ölelve elrejti az arcát. Csendesen figyelem, nem merek hozzá szólni, mert félek, hogy csak még jobban megbántanám. Aztán eszembe jut, hogy ma még nem igazán láttam a szobán kívül sem.

- Ettél ma már? – kérdezem meg halkan. Felpillant, és szinte látom rajta, hogy hazudna valamit, amikor megkordul a hasa. Elmosolyodok és felkelek – Csinálok neked vacsorát – azzal megindulok a konyhába.

Mikor kilépek a szobából, páran felém pillantanak, de senki nem törődik a jelenlétemmel túl sokáig. Miközben a konyhába igyekszem, körbenézek a nappaliban ülők között, de Baekhyun még nincs itt. Igazából meg sem lepődöm, ezért nem is törődök vele. Megnézem, hogy maradt-e a vacsorából. Nem sok minden, ezért a hűtőt nézem át. Találok pár hozzávalót, így valami levest csinálok, aztán főzők rizst és a maradék curryt is megmelegítem.

Egy tálcára pakolok mindent, aztán így megyek vissza a szobába. Most sem érdekel senkit, mit csinálok, így egyedül kell kinyitnom az ajtót is – amit teli kézzel nehéz, de megoldom. Tao még mindig ugyanott ücsörög, mint amikor itt hagytam. Rámosolygok, aztán az ágyához sétálva átnyújtom neki a tálcát.

- Remélem, ízleni fog – ülök le mellé, és nézem, ahogy tanácstalanul mered hol a tálcára, hol szeme sarkából rám – Enned kell, Tao. Nem lesz erőd, pedig most aztán szükséged lesz rá – veregetem vállon.

Tao

Meglep, amikor Chanyeol felhozza a vacsora témát. Persze jól esik a törődés, de nem akarok problémát okozni neki. Így is van neki elég, anélkül is, hogy engem pesztrálna. Próbálnék előállni valami füllentéssel, de a hasam ezt a pillanatot választja arra, hogy megkorduljon. Chanyeol felkel, és kimegy a konyhába. Csak a vacsora ígéretét hallva jövök rá, hogy tényleg éhes vagyok. Oh, igen… Nem is emlékszem pontosan, mikor ettem utoljára. Reggel megettem egy csokiszeletet, amit még Suho hyungtól kaptam. Vagy az tegnap este volt? Nem is tudom…

Chanyeol rövidesen visszatér egy tálcányi étellel a kezében, amit nekem ad, majd visszaül mellém. Eléggé elbizonytalanodva pillantgatok rá, majd a tálcára. Chanyeol nagyon ritkán áll neki főzni, és én hirtelen arra gondolok, hogy ennek is nyilván megvan az oka. Inkább próbálom elhessegetni a hülye gondolatot.

- Enned kell, Tao. Nem lesz erőd, pedig most aztán szükséged lesz rá – veregeti meg a vállamat.

Elmosolyodok, s ez alkalommal már nem is erőltetetten. – Köszönöm, hyung!

Felveszem az evőpálcikákat. Chanyeol főztje tényleg finom, és néhány perc alatt sikerül is eltüntetnem az egészet. Nagyon jól esett. Újra megköszönöm, mire Chanyeol a tálcáért nyúl, de nem hagyom neki.

- Nem, hagyd csak! Majd én. Ez a minimum – mondom. Aztán választ sem várva indulok a konyhába.

Nem is figyelem, kik vannak még a nappaliban. A konyhában a mosogatóba teszem az edényeket, és gyorsan elmosogatom őket. Nem tudom, kik vannak még ébren, de remélem, senkit sem ébresztek fel a zajjal.

A szobába visszatérve látom, hogy Chanyeol már elhelyezkedett az ágyában. Lekapcsolom a lámpát, ezután szobatársam a telefonját felemelve világít, amíg elbotorkálok saját fekhelyemhez.

- Jó éjt! – mondja.

- Szép álmokat – felelem. Jó éjszakákra már régóta nem számítok, de egy-két szép álomban még reménykedhetek.

*

A telefonom bömbölésére ébredek. Kis küzdelem után sikerül végre leállítanom, aztán az órára pillantok: 6:05. Szóval egyszer már megszólalt, de én önkívületben szundira állítottam az ébresztőt. Francos korán kelés… Tudom, hogy ha perceken belül nem leszek talpon, Suho hyung szabályosan kirángat az ágyból, valamilyen drasztikus módszert bevetve, mint a víz. Jéghideg víz. Na nem, még belegondolni is rossz.

Miután nagy nehezen feltápászkodok, átnézek a másik ágyra, és látom, hogy Chanyeol még mélyen alszik. Szóval ő valószínűleg elfelejtette beállítani az ébresztőt. Még szerencsénk, hogy én megtettem, különben mindketten megszívnánk. Chanyeol ágyához sétálok, megragadom a vállát és próbálom felrázni.

- Chanyeol hyung, ébresztő! – Kinyitja a szemét, és válaszul csak hümmög. – Kelj fel, különben jön a Suho-hurrikán, és mindenkit elsodor.

Hüvelykujját felmutatva jelzi, hogy megértette. Én a fürdő felé veszem az irányt, és gyorsan lezuhanyozok. Jól is esne egy frissítő zuhany, de ha az embernek villámsebességgel kell végrehajtani a dolgot, akkor ne számítson felfrissülésre. Mire visszamegyek a szobánkba felöltözni, Chanyeol már az ágya szélén ücsörög, kómás fejjel. Nem a korán kelő típus.

- Ez már haladás – biztatom. Ő is nekikezd az öltözködésnek. Én addigra már zsebre vágom a telefonomat, és kilépek a szoba ajtaján. A másik oldalon szembe találom magam Suhóval, aki épp bekopogni készült.

- Jól van, ébren vagy – állapítja meg.

- Aha.

Suho umma kritikus szemmel néz a hajamra. Nem fordítottam rá semmi gondot, és épp ezzel van baja. De úgyis egy fotózásra készülünk, ahol kezelésbe vesznek majd a stylistok, szóval nem mindegy? Hát neki nem. A balhé elkerülése érdekében ujjaimmal fésülöm végig kócos szőke tincseimet.

- Oké – bólint végül. Chanyeol ekkor lép ki a szobából a hátam mögött. – Rendben, úgyis mindjárt indulnunk kell.