2015. október 28., szerda

5. fejezet

Tao

Végül a pandás sapka mégsem bizonyul akkora buktának, mint amire számítottam. Azt sejtettem, hogy Chanyeol mindenképpen el fogja játszani, hogy tetszik neki, még akkor is, ha valójában nem; de meglepetésemre úgy tűnik, tényleg örül neki - bár szerintem ez még mindig csak egy jelentéktelen apróság. Azonnal fel is próbálja, majd vigyorogva pózolgat a tükör előtt, amin nevetnem kell. Így azért már kevésbé érzem cikinek, hogy az előbb pofákat vágva kapott rajta a tükör előtt.
Még a véleményemet is kikéri. Őszintén van valami... furcsa a látványban, hogy Chanyeol egy pandás sapiban virít előttem, mégis tetszik a helyzet.
- Szerintem jó - mondom.
- Oh, anya küldött neked valami vacsorát. Azt mondta, hogy a kedvenced. Szóval gyere enni! - Azzal megragadja a csuklómat és magával húz a nappali felé, majdnem el is hasalok a küszöbben a lendülettől. Vissza is nyerem az egyensúlyomat, és felzárkózok mellé, mielőtt neki bármi feltűnt volna. A többiek, akik eddig a nappaliban lebzseltek, egyből kiszúrják a sapkát. Nekik is tetszik, bár az se nagyon érdekelne, ha még az eddiginél is furábbnak tartanának miatta. A fő, hogy Chanyeolnak tetszik.
Mind átvonultunk a konyhába, ahol a roskadásig pakolt asztalt elnézve napokig nem kell majd a kaja miatt aggódnunk. Kíváncsian lestem bele néhány dobozba. Bár ennyi között hogyan is találhatnám meg, amit keresek? Chanyeol felemel egyet - természetesen a kupac másik oldaláról, nem ott, ahol kerestem - és felém nyújtja.
- Köszi. Te már ettél otthon? - kérdezem, mivel ő csak egy kisebb adag édességet vesz magához.
- Aha, mi már ettünk - kotyog közbe Kyungsoo.
- Szuper - próbáltam úgy tenni, mintha tényleg váltana ki belőlem valami pozitív érzelmet a dolog. Pedig nem. Végülis miért zavar ez ennyire? Én ma Luhannal voltam vásárolni, Chanyeol pedig Sooval vacsorázott a családjánál, nincs ebben semmi furcsa. De azért remélem, legközelebb eszébe jut, hogy együtt is elmehetnénk valahova.
Leülök az egyetlen szabad helyre, Sehun és Chanyeol közé, és belekóstolok az ételbe. Chanyeol anyukája tényleg nagyon jól főz. A finom csípős szósz íze nagyon hasonlít arra, amit anyu szokott főzni, akárhányszor hazalátogatok. Mennyivel könnyebb Chanyeolnak és a többi koreai tagnak, hogy közel élhetnek a rokonaikhoz. Kissé honvágyam támadt. Mégis jó kedvem van, míg befejezzük a vacsorát.
- Nagyon finom volt. Köszönd meg anyukádnak a nevemben is - fordulok Chanyeolhoz mosolyogva.
- Tudod mit? Legközelebb gyere velem, és akkor te is megmondhatod neki. - Felvesz egy újabb dobozkát. Nem tudtam, mi volt benne, de az biztos, hogy tele vagyok, esélytelen, hogy többet egyek. Mégse hiszem, hogy visszautasítanám, ha megkínál.
- Rendben. - Oké, mikor is lesz az a legközelebb?
Chanyeol leveszi a doboz fedelét, és felém kínálja a tartalmát. Szerencsesütik vannak benne aranyszínű csomagolásban. Oké, egy sütit még meg tudok enni. Elveszek egyet, de előtte belekotrok a dobozba, hogy ne a legfelső akadjon a kezembe. Már hozzászoktam, hogy mindig így veszek. Chanyeol ugyanilyen mozdulattal vesz magának. Kettétöröm a vékony sütitésztát, és az egyik felét be is kapom, amíg kihajtogatom a papírfecnit.
"A szerelem közelebb van hozzád, mint gondolnád."
Aha. Nem is tudom, igazából milyen bölcsességre számítottam, de reménykedtem, hogy köze sem lesz a szerelemhez. Közel? Legjobb tudomásom szerint éppen Pekingben van... Túl messze.
- Hűű - hallok a hátam mögül egy vidám hangot. - Milyen cuki! - Sehun támaszkodik a székem támlájára.
- Mi az? - kérdezi Chanyeol. Sehun kikapja mindkettőnk kezéből a papírt és egymás mellé teszi az asztalra. Odahajolok, és látom, hogy betűről betűre ugyanaz a jóslat szerepel mindkettőn.
- Szóval... Titkoltok előlünk valamit? - Sehun arcán olyan a vigyor, mintha soha többé nem lehetne levakarni onnan.
- Igen. Eláruljam a titkot? - vigyorodik el Chanyeol. - Képzeld, több ezret nyomtatnak ugyanebből a jóslatból. Hihetetlen, ugye? - gúnyolódik.
- Oh, és micsoda véletlen, hogy pont hozzátok került kettő. És pont egyszerre bontottátok ki! - folytatja a maknae.
- Mondd csak, a te sütidben mi volt? - kérdezem. - Csak nem az, hogy valaki mindjárt egy csomag szalvétát töm a szádba, hogy befogd?
- Na, ez legalább olyan, ami tényleg megvalósulhat. - Chanyeol célzatosan néz a szalvétacsomagra, ami pont a keze ügyében van. Sehun lelkesedése végre alábbhagy, aminek következtében eltölthetünk még néhány nyugodt percet a konyhában beszélgetve.
Miután mindenki lefeküdt, én még éberen fekszek az ágyamban, a jóslatot gyűrögetve és Krisre gondolva. Mostanában elég hosszú idők teltek el anélkül, hogy rá gondoltam volna. Erre egy nyamvadt szerencsesüti tapint érzékeny pontra...

Chanyeol

Mindannyian a konyhába megyünk, ahol a rengeteg ételes doboz már várja, hogy hozzálássunk az evéshez. Mindenki a dobozok között kutat, a neki szánt vacsorát keresve, köztük Tao is, aki látom, hogy több dobozt is megnéz, de egyikben sem találja, amit keres. Elmosolyodok, majd felkapom azt a dobozt, amiben az ő vacsorája van – persze, ő végig az asztal másik felén kereste, így nem csoda, hogy nem találta. Átnyújtom neki a dobozt, amit csak megköszön, majd megkérdezi, hogy én már ettem-e. Már épp válaszolnék, mikor Kyungsoo közbe kotyog, így én csak helyet foglalok az asztalnál, egy adag édességgel. Csendben látok hozzá, nem is figyelve semmire, mikor kihúzódik a mellettem lévő üres szék, majd Tao foglal helyet rajta. Mosolyoghatnékom támad, de inkább csendben fogyasztom tovább a finom nyalánkságot, amit anya pakolt. Miután végeztem csak leteszem a dobozt és bámulok magam elé. Csak halványan érzékelem, hogy Baekhyun állandóan rám néz, és olyan pillantásokat lövell felém, mintha ott helyben meg akarna ölni. Csak tudnám, mi a francos baja van már megint. Talán tettem ellene valamit? Nem akarok ilyesmivel törődni, így lehunyom a szemeimet, aztán hallom, hogy valaki hozzám beszél így odafordulok.
- Nagyon finom volt. Köszönd meg anyukádnak a nevemben is – mondja Tao mosolyogva.
- Tudod mit? Legközelebb gyere velem, és akkor te is megmondhatod neki. – mondom, aztán eszembe jut valami, így felveszek egy dobozt, remélve, hogy abban van az, amit keresek.
- Rendben. – feleli, én pedig örülök, hogy nem utasította el az ajánlatomat. Leveszem a doboz tetejét és szerencsére tényleg ebben volt, amit kerestem. Tao felé fordulok és megkínálom, egy pillanatig mintha még habozna, aztán belenyúl a dobozba és beletúr, majd kivesz egyet. Én is kiveszek egyet, majd odaadom a dobozt a másik oldalamon ülő Jonginnak. Kinyitom az aranyszínű csomagolást, majd kiveszem a sütit, amit azonnal kettétörök és miközben a számba nyomom a süti egyik felét, szétnyitom az apró cetlit.
„A szerelem közelebb van hozzád, mint gondolnád.”
Mi van? Kérdőn felvonom az egyik szemöldökömet és szinte önkéntelenül is, de felnézek, ahol megpillantom Baekhyunt, aki megint engem néz. Kérdő pillantást lövell felém, én meg csak a fejemet rázom és újra a fecnire pillantok. Miért egyből néztem? Oké, Chanyeol, nyilvánvaló, hogy megőrültél. Ez csak azért van, mert alig beszéltek mostanában. Elvégre... Baekhyun a legjobb barátom... vagy legalábbis az volt.
- Hűű – hallok meg egy vidám hangot, de nem igazán törődök Sehun hülyeségével. - Milyen cuki! – erre azonban már én is felkapom a fejemet.
- Mi az? – kérdezem, azzal viszont nem számolok, hogy Sehun kikapja a kezemből a papírt, akárcsak Tao kezéből, majd egymás mellé teszi őket az asztalon. Érdeklődve pillantok a két papírra és meglepődve látom, hogy mindkettőnknek ugyanaz a jóslat áll rajta. Hű, ez aztán nagy dolog.
- Szóval... Titkoltok előlünk valamit? – felpillantok a maknaera, akinek széles vigyor terül szét az arcán, mintha csak azt fejezné ki ezzel is, hogy valami olyat tud, amit rajta kívül senki.
- Igen. Eláruljam a titkot? - vigyorodok el. - Képzeld, több ezret nyomtatnak ugyanebből a jóslatból. Hihetetlen, ugye? – kérdezem, kissé gúnyosan. Megáll az eszem, ettől a kölyöktől. Komolyan.
- Oh, és micsoda véletlen, hogy pont hozzátok került kettő. És pont egyszerre bontottátok ki! – mondja.
- Mondd csak, a te sütidben mi volt? – kérdezi Tao. - Csak nem az, hogy valaki mindjárt egy csomag szalvétát töm a szádba, hogy befogd?
- Na, ez legalább olyan, ami tényleg megvalósulhat. – mondom, miközben a szalvétacsomagra pillantok, ami éppen ott van, egy karnyújtásnyira tőlem. Erre persze már Sehun lelkesedése is csillapodik, így nem kell megetetnem vele egy adag szalvétát és nyugodtan tudunk tovább társalogni. Persze ettől függetlenül nem hagy nyugodni a papír és annak tartalma, így mikor senki nem figyel, visszaveszem a kis fecnit, majd a zsebembe csúsztatom. Talán... nem, az nem létezik. Egyszerűen... nem lehetek szerelmes egy fiúba, hiszen...
Végül még a lefekvést követően is ez jár a fejemben. Nem hagy nyugodni a tény, ahogy Baekhyun pillantásai sem és a saját reakcióim se. Én... soha nem képzeltem többet abba, ha megölelt, vagy ha én megöleltem. Mindig is, olyan természetesnek vettem az egészet. Elvégre a többieket is állandóan ölelgetjük és fordítva is.

Felpattannak a szemeim és ijedten nézek körbe a szobában. Érzem, hogy folyik rólam a víz és a szívem is hevesen dübörög. Tao ágyára pillantok, aki úgy tűnik, mélyen alszik, így szerencsére nem vertem fel. Felsóhajtok, majd előre hajolok és könyökeimmel megtámasztom magamat, majd fejemet a kezemre hajtom. Megőrültem. Most már biztos. Felnyögök, ahogy eszembe jut az álmom és a benne szereplő, kissé nőies alak, aki egyértelműen férfi. És én mégis... Tagadni próbáltam, de ez már egyértelmű. Még ha nehezen is, de be kell látnom, hogy én igenis... Miért olyan abszurd ez az egész? Még hogy én... szerelmes vagyok Baekhyunba? Talán csak a süti, meg a sok stressz. De... akkor miért esett olyan jól, mikor álmomban azt mondta, hogy szeret? Aigoo. Nem értem. Én…
Ezek után persze már nem bírok aludni, így inkább kimegyek a fürdőbe. Lezuhanyozok hideg vízzel, hogy eltűntessem a problémámat, ami elég szembeötlő. Miután végzek, halkan visszalopakodok a szobánkba, ahol magamra kapok egy alsót, meg valami kényelmes melegítőt, aztán telefonnal a kezemben a nappaliba megyek. Bekapcsolom a tévét, lehalkítom, majd elfekszek a kanapén és úgy kezdek valami műsort bámulni. Bár hajnali háromkor nem sok minden van, de próbálom lekötni a figyelmemet.

- Jó reggelt, álomszuszék – mondja valaki. Egy kis időbe beletelik, mire felfogom, hogy hozzám beszélnek. Felnyitom a szemeimet, aztán megmozdulok, mire a nyakamba nyilall a fájdalom, én meg felnyögök.
- Au – közlöm a tényt, miszerint elaludtam a nyakamat. Minseok hyung mosolyog rám, aztán közli, hogy keljek, mert már mindenki reggelizik. Nyűgösen felülök, aztán körbepillantok. A nappaliban vagyok, ami azt jelenti, hogy miután bekapcsoltam a tévét, be is aludtam. Remek. De legalább az álmom nem ismétlődött. Felkelek, majd kimegyek a mosdóba, ahol megmosom az arcomat. Kissé sápadt vagyok, ezért megpofozgatom magamat, utána pedig indulok reggelizni, mert ha rám kell majd várni, akkor biztos, hogy Suho seggbe rúg. Vagy még rosszabb.
- Jó reggelt – mondom, miközben belépek a konyhába. Elveszek egy bögrét, majd megcsinálom a kávémat és azzal együtt ülök az asztalhoz. Persze a nyakam most még inkább fáj, ezért azt kezdem masszírozni.
- Minden rendben, Chanyeol? – kérdezi Suho, felpillantok rá és csak bólintok.
- Csak elaludtam a nyakamat – motyogom és magamhoz véve pár dolgot, enni kezdek.

A reggelivel végül én végzek utoljára, utána persze rohanhatok készülődni, mert ameddig én elpakoltam magam után, majdnem mindenki végez. Villámgyorsan átöltözök, magamhoz veszem a sporttáskámat, majd indulok is. Pont mikor kilépek a szobából, jelen meg Baekhyun. Megszeppenten pislogok a fiúra, aki csak rám mosolyog, majd közli, hogy Joonmyun küldte. Zavarban érzem magamat, ahogy figyelem. Talán még kicsit el is pirulok, de próbálom leplezni.
Fél órával később már a próbateremben izzadunk, miközben bemelegítünk. Ma valahogy a szokásosnál is kevesebb kedvem van, ehhez az egészhez, így nem is próbálok meg teljes erővel dolgozni. Fáj a nyakam, ha Baekhyunra pillantok, elfelejtem a tánclépéseket, ami miatt egyszer neki mentem Sehunnak, aztán ráléptem Minseok hyung lábára és még Jongint is majdnem fellöktem.
- Oké, szünet – sóhajt fel végül a koreográfus. Látom rajta, hogy már neki is elege van. Ez is az én hibám. Körbe pillantok a társaságon. Sehun és Jongin pár tánclépést gyakorol, ahogy Minseok és Luhan hyung is. Joonmyun hyung a koreográfussal beszél, miközben Baekhyun és Jongdae éppen Kyungsoot piszkálja. Ezt még úgy is meg fogják bánni. Végül a pillantásom Taora esik, aki a tükör előtt ül és a táncoló négyest figyeli. Elmosolyodok, majd mellé sétálok és leülök, mire rám kapja a tekintetét.
- Fáj a nyakam – közlöm, miközben lebiggyesztem a számat. Tényleg fáj a nyakam, így közelebb csúszok Taohoz, majd a vállára fektetem a fejemet. Így már is kényelmesebb, amitől halkan felsóhajtok, majd lehunyom a szemeimet.

4 megjegyzés:

  1. Istenem, de édesek! *^* ez a sütis rész xD hát sírok :'D Chanyeol nagy titkot árult el :O :'D Milyen véletlen egybeesések vannak ._. Ó és ez a befejezés...(fangörcs xD)*.* nagyon várom, hogy mi fog kisülni belőle. Következő részt! MOST! :3 csak így tovább! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy ugye? XD Annyiraaaaaaaaaa cukik *o* (miért van az, hogy jobban fangörcsölök erre, mint a legtöbb olvasónk? :'D) Szegény Yeol kicsit lassú felfogású ._. De talán... na jó, lássuk be, a gyerek reménytelen xD
      "Véletlen" egybeesések, ugye? :'D Cukiság a köbön (Yeol ultrabénaságával fűszerezve :'D). Uh, hát meglepő fordulatok lesznek itt :'D haha. de tényleg ._.
      Köszi, hogy írtál :2

      csók Nana.

      Törlés
  2. Sziasztok!~

    Csak eljutottam idáig.:') Oké, vágom, Taozi szerencsétlen, de Yeol még nagyobb balfék.xD Ha ennyire bezavarja Baek jelenléte, akkor legközelebb gáncsolja ki... ._. *szavazást indít* Amúgy szerintem én sokkal jobban várom azt az alkalmat, mikor Yeol elviszi Taot a szüleihez, mint maga Zitao.:'D
    Az a szerencsesütis rész nagyon aranyos, bár ha már Tao el akarja hallgattatni Sehunt, akkor legalább a TaoHun felállást pártoljuk, és ne a szalvétát.:'D
    Remélem a folytatást hamar hozzátok - már csak azért is, mert barátnőm nem szeret folyamatban lévő ficiket olvasni, és nem tudom rávenni az olvasásra.xD Pedig már mindent bedobtam, hátha ._. Várom a folytatást.:'3

    Sumire

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia~

      No, idáig is eljutottam én is XD Ne bántsd szerencsétlen nyomorultakat :'D Így is elég nehéz az ő életük :'D és Yeol nem is egy balfék u_u Kikérem magamnak, meg neki is O_O
      Hát azért ilyen erőszakos megoldást nem fog alkalmazni :'D De... nem, tényleg nem fog xD Hát őszinte leszek, szerintem én is jobban várom már a "mézes heteket" mint ezeket ketten bármit is szeretnének most xD
      Neeeeeeem, nem lesz TaoHun, Tao húzzon vissza Yeolhoz :'D
      Igyekszünk, de tényleg el vagyunk havazva, so ahogy jön :') Köszi, hogy írtál.

      csók Nanami.

      Törlés